A közös nyelv




És éljen! Végre megérkeztem Tokióba. Már azt hittem sohasem lesz vége a repülőútnak. Ferihegyről Londonba, Londonból Tokióba. Az időérzékemet agyoncsapta a napeltolódás, a füleim pedig az istenért nem akartak kidugulni. Ráadásként pedig egy embertömeg közepébe csöppentem, ami kifejezetten jót tett tömegundoromnak. Hogy mit keresek itt? A válasz egyszerű. Régi kedves barátom, aki évek óta itt él, hívott meg egy hétre. Szállást ad, ellátást, szórakoztat, nekem csak a repülőjegyet kellett állni. Régóta terveztük ezt, az idő pedig most jött el. Mondhatnám, hogy a legjobbkor, de nem mondom, mert ebben a pillanatban semmit sem tartottam a legjobbnak.

Hála istennek, a cimborám már itt volt, hogy kihúzzon a bajból. A sok „irkafirka” japán betű között könnyen kiszúrtam az egyetlen magyar szavakkal ékesített táblát tartó férfit, aki egyértelműen engem várt. Átgázolva a tömegen, káromkodások közepette haladtam előre – jó érzés volt, hogy kedvem szerint cifrázhatok, úgyse érti meg senki. Leszámítva egyetlen valakit, aki határozottan magyarul mormogott vissza, de nem érdekelt. Sikerült eljutnom Dániel barátomhoz, akit én csak úgy hívtam, Den.

- Isten hozott Tokióban. – Üdvözölt széles vigyorral az arcán.

- Isten… az istenit. – Rúgott valaki a sarkamba. – Itt mindig ekkor a tömeg?

- Ugyan már, ma alig vannak. – Vont vállat cimborám.

- Szervusz pajtás. – Jutottam el végre az üdvözöléshez. – Rég láttalak.

- Elég rég. – Azzal felkapva két poggyászom közöl az egyiket a kijárat felé indultunk.

Meglepett, milyen rutinosan, úgyszólván könnyedén úszott az emberfolyamban, én viszont alig tudtam mögötte evickélni. – Jó bőrben vagy. Meghíztál. Végre nem vagy olyan nyüzüge.

- Azért téged még nem értelek utol. – A szavak komolyságát jól tükrözte, hogy egyikünk se volt kövér, sőt, én még „meghízva” is vékony ember voltam.

Nagy nehezen kiértünk a reptér parkolójába. Ritkán lát ennyi autót egy rakáson a magamfajta ember. Den kocsija a sűrűben parkolt, nem is értem, hogyan találtuk meg. De megtaláltuk. Bepakoltuk csomagjaim, majd beszálltunk, s pár perccel később már a sztrádán haladtunk.

A házat, ahová tartottunk, két órába tellett elérni. Külvárosi családi ház, kerttel, erkéllyel, úszómedencével és akkora mérettel, melybe az én házam kétszer belefért volna. Tátott szájjal lestem végig a vityillón.

- A jakuzának dolgozól vagy mi? Ilyen háza csak a maffiózoknak lehet… no meg a politikusoknak… de az majdnem ugyan az. – Mondtam ámuldozva. – Persze nem akarom sértegetni a maffiózókat.

- Japánban vagy. Itt ez az átlag ház.

- Ja bocs, akkor ideköltözöm.

Mikor behajtottunk a garázsba, a második autón már meg se lepődtem. Kipakoltuk a csomagom majd Den beljebb invitált a házba. A számomra már csak palotának titulált építmény belülről is lenyűgöző volt.

Egy japán nő szaladt ki a konyhából. Azonnal megismertem Den feleségét.

- Szia Daia. – Üdvözöltem.

- Helló! – Jött a szokásos üdvözlő puszi. – Jól utaztál?

Egy pillanatig elcsodálkoztam, hogy Daia milyen jól beszéli már a magyar nyelvet. Den sokat gyakorolhatott vele.

- Fogjuk rá! Utaztam már rosszabbul is.

A következő órák élménybeszámolókkal teltek. Elmondtuk, ki mit ért el az elmúlt három évben, hogyan alakul a család, és a többi. Késő délután felé járt már az idő.

- Szóval Judit sem volt az igazi. – Vonta le a következtetést végül Den.

- Hát nem. – Vontam vállat, majd hatalmasat ásítottam. – Azt hiszem, rám férne az alvás.

- Érthető. Menj csak fel nyugodtan a szobádba és dőlj le. Nekem hamarosan be kell mennem a szerkesztőségbe, leadni pár rajzot. Daia is megy dolgozni, szóval ne lepődj meg, ha egyedül találod magad. Én olyan tíz, tizenegy felé jövök majd.

- Jól van, rendben. – Hagytam rá. Nem zavart különösebben, hogy ide hív aztán meg magamra hagy. Tudtam mennyire fontos Dennek a munkája, és őszintén szólva, örültem, hogy egyedül hagynak ebben a hatalmas házban.

- Érezd magad otthon.

Úgy éreztem. Felkullogtam az emeleti szobámba, majd ledőltem az ágyra. Mikor felébredtem, már sötét volt. Az órám nyolcat mutatott, de nem emlékeztem, hogy átállítottam-e vagy sem. Végül nem agyaltam ezen tovább. Inkább felkeltem, s célba vettem az alsó szintet.

Először a konyhát céloztam meg. A hűtőt kifosztva elkészítettem magamnak egy ínycsiklandozó szendvicset, amit tekintettel éhségemre, nagyon gyorsan elfogyasztottam. Aztán elindultam felfedező utamra. A ház tényleg nagy volt, dolgozószoba, kondi terem, vagy hat hálószóba, egy apró könyvtáracska… kétség kívül, Den barátom nagyot kaszált a képregény szakmában. Ámultam és bámultam.

Aztán a nappaliba érve megtorpantam. Egy szemrevaló, fiatal japán nő ült a kanapén és a TV-t kapcsolgatta. Az ajtó oldalról nyílt, így ő is észrevett. Először egyikünk sem jutott szóhoz, aztán szinte egyszerre esett le mindkettőnknek, kik is vagyunk. A nő Daia húga volt. Már találkoztam vele, három évvel ezelőtt az esküvőn.

- Hello! – Üdvözöltem a legegyszerűbb köszönéssel, s még intettem is egyet.

Hogy is hívták? Mia? Mina? Legyen Mina, az kevésbé hangzik hülyén magyarul. Szóval Mina talpra ugrott és visszaköszönt. Megpróbálta magyarul kimondani a szót, de kedves vékony hangja se tudta ellensúlyozni az akcentust. Remek. Den itt hagyott a sógornőjével, akiről elfelejtett szólni.

- Beszélsz magyarul? – Kérdeztem a kezemmel gesztikulálva. De minek mutogatok? Attól nem fog jobban megérteni. – Mond, hogy beszélsz magyarul.

A lány zavart pillantása egyértelmű nemet jelentett a számomra, ám ezt megerősítette, amikor japánul kezdett rá mondókájára. Fogalmam sem volt arról, mit hadovál, így inkább végignéztem. Kellemes megjelenésű csajszi volt. Fiatal, ázsiai jellegű arcán nagy fekete szemek ültek, pisze orral, telt ajkakkal. Hosszú, fekete haja lapockájáig ért. Karcsú testét és nőies domborulatait jól érzékeltette toppja és miniszoknyája, mely szinte fedetlenül hagyta hosszú combját. Lábára hosszúszárú csizmát húzott. Rettenetesen szép volt és kívánatos. A puszta látványa nem csak a fantáziám mozgatta meg.

Valamit észrevehetett ebből, mert abbahagyta a beszédet és elmosolyodott. Nem vagyok benne biztos, mert csak a csend rántott ki fantázia országból, de mintha kétértelmű, sőt, inkább kacér lett volna az a mosoly. Minden esetre, elég nehéz lenne a dolgom egy olyan nővel, aki nem beszéli a nyelvem és én sem az övét, így inkább megráztam a fejem és elűztem pajzán gondolataimat.

- Figyelj, nem értek egy szót se abból, amit itt összehordtál, és gondolom most te se érted, amit én mondok neked. – Valamit megint elhadart japánul. – Komolyan nem értelek. Esetleg englis megy? Nekem nem, de azon még el tudok valamit motyogni. Na? Englis? Vagy dojcs? Még azon is tudok valamit makogni. – Megrázta a fejét. Láthatóan ezek a szavak legalább jelentettek neki valamit. Akárcsak nekem. Azt jelentették, hogy itt vagyok egy gyönyörű nővel összezárva, egyedül és még csak közös nyelvet sem beszélünk. – Hát ez baj. – Vakartam a fejem életmentő terv után kutatva. – Na figyelj, először is, én baromira koszos vagyok… elmegyek, lefürdök, aztán megpróbáljuk megtalálni a közös nyelvet.

Azzal sarkon fordultam és kiléptem a nappaliból. Visszamentem a szobámba. Csomagjaimból előhalásztam némi tiszta ruhát, majd felkutattam a fürdőt. Hát, az sem volt egyszerű mezei fürdőszoba. Külön zuhanyzófülke legalább négy embernek, mellette kád, ugyan annyi embernek. Sőt, ez már nem is kád, hanem medence.

Megeresztettem a csapot. Az optimális hőmérsékletet rutinszerűen lőttem be. A fürdővizet jó melegen, már-már forrón szerettem. Az mindig segített ellazulni. Miközben folyt a víz, átkutattam a helyiségben lévő szekrényeket törülköző után. Jó sok mindent találtam, sokról azt sem tudtam, mire jó, de legalább a törülközőt azonnal felismertem. Párat gondosan kikészítettem magamnak.

A kád lassan telt meg, a pára viszont egyre sűrűbb lett. Vetkőzni kezdtem, közben ki-kilestem az ablakon. Tökéletesen ki illetve be lehetett látni, és attól tartottam, Mina leselkedik. Persze, utánam. Bizonyára én vagyok álmai férfija. Egy vékony, kecskeszakállas európai, aki még a nyelvén sem tud megszólalni. Félredobtam az utolsó ruhadarabom is, majd egy hófehér törülközőt csavartam a derekam köré. Belenéztem a tükörbe. Hát igen, messze vagyok én az ideális férfi képtől. Se izom, se tartás.

Kattant az ajtózár. A víz csobogása mellett alig hallottam meg, így viszonylag lassan fordultam oda. Olyan lassan, hogy mire észbe kaptam, Mina már bent állt, az ajtót pedig becsukta maga mögött. A látványára kalimpálni kezdett a szívem, gombóc formálódott a torkomban. Sehol nem volt az előbbi ruházata. Egy fekete tangán és melltartón kívül semmi nem volt rajta.

Behunytam a szemem. Ez álom. Már megint a fantáziám játszik velem. Biztos befeküdtem a kádba és elaludtam. Megesett már. Ám mikor kinyitottam a szemem Mina még mindig ott állt. Kis híján meztelenül, igézően mosolyogva. Gyönyörű nő volt.

Mintha ott se lennék a fürdőkádhoz ment. Belenyúlt a gőzölgő vízbe, majd elzárta a csapot. Vizes kezével végigsimított nyakán, mellkasán. Tudom mit látott. Egy tátott szájjal bámuló férfit, ki ágaskodó férfiasságát törülköző mögé rejtette, kevés sikerrel. Valamit mondott japánul, csakhogy én már akkor se fogtam volna fel a szavak jelentését, ha magyarul mondja. Teljesen megigézett, mint kobrát a kígyóbűvölő. Köpni-nyelni nem tudtam, csak csodáltam.

Felállt és elém lépett. Vizes kezével végigsimított mellkasomon. Selymes, nedves kezének érintésére kellemesen megborzongtam. Mit akar ez a nő tőlem? Illetve, miért tőlem akarja azt, amit akar? Mert az már napnál világosabb volt, mit akar. De miért tőlem, miért most és miért itt? És én miért gondolok ilyenekre ilyenkor?

Keze tovább haladt, már a hasamon járt, miközben végig a szembe nézett. Akárcsak én az övébe. Nem bírtam levenni a tekintetem arról a két éjfekete golyóról. Csodálatosak voltak. Mint két rubin, úgy ragyogtak.

A keze elérte ágyékomat. A törülközőn keresztül simogatta merev falloszom. Gyengéden, érzékien. Boszorkányság. Én mondom, boszorkányság, amit ez a nő művel. Egy szót se tudok szólni, vagy megmozdulni, csak állok, mint egy bábu és nézem a szemeit, hagyom, hogy azt tegyen velem, amit akar. S láthatóan, érezhetően tudja, mit akar. Engem.

Egyetlen könnyed mozdulattal lehúzta derekamról a törülközőt, ami tehetetlenül a földre zuhant. Mina céltudatosan kezelte a helyzetet. Ő irányított, szavak nélkül. A szeméből olvashattam ki, mit szeretne. Varázsütésre magamhoz tértem. Még mindig a hatása alatt álltam, ám testem felett visszanyertem az irányítást, ösztöneimmel ellentétben. Melyek már égtek a vágytól, hogy Mina és én összeforrjunk. Amióta bejött a szobába, először cselekedtem önállóan. Előre hajoltam és csókolózni kezdtünk. Szenvedélyesen, forrón.

S miközben ajkaink egymáshoz tapadtak, ő kezeivel férfiasságomat kényeztette, míg én lehúztam melltartóját, hozzáférve gyönyörű, kerek domborulataihoz. Másodpercek vagy percek teltek el így, fogalmam sincs. Időérzékem maradéka is kihunyt, mikor Mina belépett az ajtón. Számomra már csak ő létezett. Kezemmel simogattam testének íveit, gyömöszöltem melleit, miközben ő egyre hevesebben izgatta szerszámom.

Mígnem elém guggolt. Végigmérte férfiasságom, majd kacéran rám mosolygott, s aztán szájába vette. Ütemesen mozgatta fejét föl-le, nyelvével makkommal játszadozott. Tehetetlenül álltam, a hajába túrtam és új ütemet diktálva mozgattam fejét. Egyre hevesebben, már-már röpültem a csúcs felé. Ám mielőtt oda jutottam, felállt, elhátrált. Melleit kezdte simogatni, aztán egyre lejjebb haladt. Elérte ágyékát s kilépet bugyijából. Szétterpesztett lábakkal leült a kád szélére. Nem hívott, csak magát cirógatta, én azonban jól tudtam, rám vágyik.

Elé guggoltam, arcom puncijához nyomtam. Először a gondosan nyírt fanszőrzetet cirógattam, majd nyelvemmel szeméremajkait kezdtem izgatni. Néha-néha ujjaimmal masszíroztam ágyékát, egyre inkább nedvesítve barlangját. Nem volt bennem kétség, éreztem mit akar. Testének minden porcikája jelezte, mit óhajt. S én ezt tettem. Nyaltam, faltam, cirógattam, masszíroztam. S mikor elérkezettnek láttam az időt, térdre ereszkedtem, és szerszámomat puncijába döftem.

Halk sóhajtással adta tudtomra, jól tettem. Lassan kezdtem mozogni, óvatosan. Egyetlen rossz mozdulattal a kádba lökhettem volna. A nyakamba kapaszkodott, lábaival átölelte a derekam. Így együtt mozoghattunk. Gyorsítottam és lassítottam a tempón, hagyta, hogy én irányítsak. Nem csoda, elérte, amit akart. Sóhajai sikolyokká erősödtek, szenvedélye egyre magasabbra hágott, akárcsak az enyém.

Felálltam vele együtt és beleléptem a kádba, a majdnem forró vízbe. Felhevült testünk miatt ebből mit sem éreztünk. A vízben elengedett, leült, megfordult, négykézlábbra ereszkedett, a kád szélébe kapaszkodott meg. Mögé térdeltem s újra belé hatoltam. Derékig ért a víz, mely velünk együtt hullámzott, ezzel teljesen új érzést adott szeretkezésünknek. Mintha teljesen egyek lennénk, nem csak deréktájt. Hevesekké váltunk, a kiloccsanó víz csobbanását elnyomta Mina sikoltozásai, s az én nyögéseim. A fürdőszoba úszott, a kád mellé helyezett tisztálkodó szekrényt felborítottuk, de mindez egyikünket sem érdekelte. Mi csak egymással törődtünk és az érzéseinkkel. A csúcs már közel járt.

Mina térdre ereszkedett, továbbá összeszorította combjait. Ezzel megadta a kegyelemdöfést. Melleit markolva szorítottam magamhoz, nyakát csókolgatva taszítottam meg még néhányszor, ahogy együttlétünk beteljesedett. Ő sikoltott, én halkan sóhajtottam. Végül mindketten a maradék vízbe dőltünk.

Sokáig hallgattuk a kád széléről lepotyogó cseppek hangját, egymás légzését. Egymás szemeit néztük, én közben a mellét simogattam. Úgy éreztem, mondanom kell valamit, még ha nem is érti meg.

- Köszönöm a vendégszeretet. – Ennél nagyobb ostobaságot nem is mondhattam volna, de hát minek ostorozom magam, amikor bármennyire szeretném, Mina úgyse érti.

- Szívesen. – Szólalt meg Mina magyarul, akcentus nélkül és a hátamra fordított, majd deréktájon rám ült. – Örülök, hogy megtaláltuk a közös nyelvet.



Szexi fotók, pornó képek


Szexi tini a szabadban pisil     Elhanyagolt nejek     Néger csaj szereti a fehér faszt     Nagy seggű nők kedvelőinek     

A tökéletes titkárnő     Arcára verik a faszokat     Néger suna     Szelfi gecis fejjel