Reni és Zoé

Heteken át az elmét kínzó kép végre megtestesült a vásznon egy novemberi ködös hajnalon, pontban hat órakor. Renáta átadta magát az alkotás felszabadult örömének, ami egy fura, bódult állapothoz lehetett hasonlítani. Minden testporcikája ellazult és szép lassan szivárvány színű tócsává vált. Először lábai alakultak alaktalan folyadékká, majd a térde, és következett a többi megfáradt testrész. Mint a hóember, kit elér a meleg végzete. Legvégén már csak a feje állt ki, végül az is könnyedén szétfolyt. Aztán a tócsa is elpárolgott maga után hagyva a hideg magtár dohos szagát.

Renáta szeme előtt lepergett a magáról szóló film, és neki kezdte ráálmodni a képet a vászonra kezei segítségével. Ez valójában nem álom volt vagy legalábbis nem a klasszikus értelemben vett álom. Ez a valóság ritkán látott arcának a tudatos, tetszés szerinti további alakítása, gyurmázása volt.
Zoé még a valóság és álom határán egyensúlyozott, amikor is a konyhából bekúszó karamelles illat végleg az éberség felé rántotta. Beleszimatolt a levegőbe, mint valami vadászkopó, amit megcsap a mámorító vadszag.
Hagyta, hogy kisajátítsa az illat és az orránál fogva vezesse, mint egy ócska bábot. Néha a levegőben terjengő anyag átváltott valami földes szagra, amiről a kisgyerekkora jutott eszébe, amikor is mindent a szájába vett szülei tiltása ellenére. A nagymama kertjének omlós barna földje ez, most már biztos benne.

Renáta felemelte a feje fölé a még forró nemes kávét hófehér ingjére csurgatta átszellemült, élvezkedő arccal úgy, mikor Zoé a forró együttlétekkor a nyelvét használta (azt az édes kis húscafatot) ott , ahol most a barnacsíkot hagyó kávé torkollik, a két comb között, hogy utána nyughatatlanul folyjon még is tovább és csak a hideg konyhakövön találjon megnyugvást.
Zoé végig nézi ezt a számára katartikus látványt és átjárja a jól ismert borzongás. Lábujjhegyen finoman odalibben Renáta elé, aki még mindig nem ocsúdott fel vagy egész egyszerűen rá vár, mikor nyalja le róla a rajtamaradt fájdalmasan kellemes nedűt. És jól gondolta.

Csukott szeme ellenére maga előtt látja a vágytól elöntött szeretőjének egész testét, érzékeli mély levegővételeit és kilégzéséit, amik az arcát simogatják. Érzi, ahogy érzékien elkezdi csókolgatni a kávéval leöntött nyakát és halad lassan egyre lejjebb.
Renáta kiállításra készül. A műterem tele frissen festett képekkel kivéve két régi darabot. Mindkettőn maga Renáta szerepel. Az egyiken tócsává változik, a másikon kávévál önti le magát és ezt a konyhaajtó takarásából Zoé nézi. Hirtelen betör a két nő vad orgazmusának hosszan tartó kiáltása.

Már több mint fél éve, hogy elhagyta a szüleit, magára hagyta a világot és elbújt az elhagyott üres magtárba gondolatai közé zárva magát. A tócsás kép volt az első, azóta sok új is született. Nyár volt, kellemesen sütött a nap, olykor elbújva aranyos tejszín puttok mögé. Egy kis pihenést engedélyezve magának elterült a zöld pázsiton és észre sem véve, ahogy a jól eső mákonyos álom hatalmába került. Lassan elszenderült.
- Bocs nem tudnál segíteni? - Zoé volt szőkén fölé magasodva piros szoknyában és ingben, tejfehér bőrrel a végtelenbe tetsző kék szemmel. Ahogy kinyitotta a szemét tudta, hogy a lány az övé lesz. Az övé kell, hogy legyen!

A bicikli kereke defektet kapott nem lehetett rajta segíteni. Megkínálja frissen maga facsart limonádéval. A lány készségesen elfogadja. Innen már egy lépés a magtár belseje ahol Zoé a limonádét szürcsölve elmerül Renátába, pontosabban Renáta képeibe. Reni már nem bír magával. Le akarja tépni a ruháját, megakarja ízlelni minden kis testhajlatának zamatát. Annyira, hogy észrevehetően remeg. Persze rá lehet fogni a még nyáron is kriptahideg magtárra. Megkéri, álljon modellt természetesen ruhában. A lány szabódik.
- Estére készen lesz? – kérdezi.
- Sokkal hamarabb. - és próbál meggyőzően mosolyogni. Előveszi a vásznat, az ecsetet. Beállítja, leülteti lányt, de amikor megérzi a finom levendulaillatot, nem bírja, ráveti magát, rátapad arra az édes ajakra erőszakosan, mint ha egy lefolyót próbálna kiszippantani. Zoét váratlanul éri, ledermed, majd hirtelen magához tér és a törékeny testéből kisemnézett erőből ellöki, kiszalad, felkapja a biciklit, úgy próbálja megdönteni a 100 méter síkfutás csúcsidejét. Megbotlik, elesik. A térdéből szivárog a vér, de most erre nem ér rá. Renáta már ott van.
- Ne érj hozzám!
- Nem akarlak bántani. - s felemeli a biciklit.

Zoé rá sem nézve felkel kiragadja a kezéből a kerékpárt és haza botorkál. A szüleinek nem szól Renátáról csupán annyit mond a bicikli defektes lett és elesett. Hogy Renátáról miért nem szól, ő se tudja.
Tíz év telt el, azóta Zoé már túl van egy házasságon. Egyik munkatársával, aki hevesen udvarol neki (hiába), elhívta egy mostanában befutott festőnő kiállítására. Zoé szerette a képeket. Szerette de nem tudott se festeni, se rajzolni ami nagyon bántotta. Hogy kitűnő legyen a bizonyítványa a gimnáziumban rajzóra mély dekoltázsú ruhát vett fel az osztály és a rajztanár örömére, aki jobban koncentrált rá mint a rajzára. Így hát mindig megkapta az ötöst. Ahogy a képeket nézegette egyen hirtelen megakadt a tekintete. Mintha ő lenne az ajtófélfánál! És az a lány, aki lebutítja magát kávéval az, akivel a magtárnál a találkozott sok évvel ezelőtti elhalványultnak hitt nyáron. - Az a lány mintha te lennél - szólal meg a munkatársa, Sanyi.
- Én vagyok az! - Sanyi irtózatosan bamba pofával néz, nem érti.
- Remélem, már begyógyult a térded. - szólal meg a háta mögött Renáta. Zoé ledermed.

Újra maga előtt látja azt a nőt, akivel éveken át hadakozott vágyai közt, míg rá nem ébredt, nem frigid, hanem leszbikus. Persze ezt régebben is tudta, de csak áltatta magát. Mostanáig, de ebben a percben Renáta tekintete révén kénytelen volt szembe nézni önmagával.
Aznap miután hazatért a magtárból és forró fürdőt engedett magának, hátára feküdt és elkezdte izgatni a csiklóját, ahogy azt az unokatestvérétől látta mikor egyszer náluk nyaralt. A fürdőszobában maszturbált de elfelejtette becsukni az ajtót, Zoé meg váratlanul benyitott. Renátát látta maga előtt, ahogy tovább csókolóznak, szeretkeznek.

Zoé nem bírta tovább. Kirohant a házból, bevágta magát a kocsija volánja mögé és meg sem állt a kiállító teremig. Már be volt zárva de ez nem érdekelte. Éppenhogy hozzáért az ajtóhoz az már nyílt is.
- Tudtam, hogy visszajössz. - szólt Renáta. De most Zoé vetette rá magát Renátára, mint egy kiéhezett ragadozó vérző áldozatára.
Meztelenül feküdtek a földön miközben felülről bámulták őket a festmények. Nem érdekelte őket, hogy már rég elmúlt a hajnal, már délidő van.

Zoé az első perctől kezdve felvállalta ezt a kapcsolatot. Odaállt a szülei elé és elmondta. Vallásos emberek, azóta is szégyellik, nem beszélnek róla mások előtt. Egyáltalán nem is beszélnek róla. A munkahelyét is ott hagyta most Renáta személyi titkára, ő foglalkozik a pénzügyekkel is hiszen a foglalkozását tekintve könyvelő. Persze Renátának vannak néha kisebb kalandjai(ki se bírná nélkülük) de elnézi mert tudja, hogy az életük mint két sziámiiker szétválaszthatatlan.

Szexi fotók, pornó képek