Pajzán szexmese

Legújabb történetek

Legjobban keresett

Most olvassák:


Partnerek

Rosszlanyok.hu - Vidéki szexpartner kereső. Vidéki lányok. Csak
valĂłdi kĂŠpek!

A  legnagyobb szex, erotika, porno toplista.
A legjobb szex, pornó, erotika toplista. The best  sex, porn,  erotic sites of the top sex.




Pajzán szexmese



Pajzán szexmese
Élt egyszer egy hercegkisasszony, akit még a születése napján feleségül ígértek egy távoli birodalomban élő herceghez. Amikor végül eljött az idő, hogy a hercegkisasszony a hercegéhez menjen feleségül, nagy szomorúság borult a palotára, mert kedves és gyengéd hercegkisasszony volt ő, akit mindenki szeretett. Édesanyja, a királyné volt a legbánatosabb, és sok ritka kincset gyűjtött össze a leányának, amelyeket magával vihetett.

Az előkészületek több hónapig tartottak, és amikor véget értek, a bőröndök olyan hosszan sorakoztak, hogy nem lehetett ellátni az elejétől a végéig. A nagy csomagok tömve voltak a legcsodásabb minőségű és ragyogású, legritkább ékszerekkel, arany és ezüst kiegészítőkkel, hogy a hercegkisasszony minden igényét kielégítsék. Méterszám sorakoztak a legfinomabb kelmék, melyek a szivárvány minden színében pompáztak, és még számos más gyönyörűséges kincs, amelyeket hosszú volna itt végigsorolni – egyben azonban mind hasonlított: a legjobb minőségűek voltak és rengeteg volt belőlük. Egyetlen apró részletről sem feledkeztek meg, így minden ott volt, ami csak egy hercegkisasszonyhoz illik. Akármelyik királynő is megirigyelhetett volna egy ilyen kelengyét.


A megpakolt ládákat hosszú szekerekre tették, amelyeket aztán a birodalom legodaadóbb szolgái közül választott őrökkel láttak el. Ehhez a kivételes rakományhoz csatlakozott a hercegkisasszony személyes komornája és társalkodónője, a király legmegbízhatóbb inasának gyönyörű leánya. Az édesapja a trón szolgáinak hosszú sorából származott. Ez a komorna volt a hercegkisasszony számára a legkellemesebb kíséret, mivel gyerekkora óta kedvelte a lány társaságát.

A hercegkisasszony egy elvarázsolt paripán kelhetett útra, amely beszélni tudott, és Falada volt a neve. Végül a leány kapott ajándékba egy arany nyakláncot, amelyen az eljegyzett herceg nemesi gyűrűje függött. Akkor kellett visszaadnia a gyűrűt a hercegnek, amikor összeházasodnak.

Amikor mindannyian indulásra készen álltak, a kastély minden lakója előállt, hogy elbúcsúzzon a hercegkisasszonytól, és végül kezdetét vette az utazás.

Nagy volt az izgalom, amikor az utazók nekivágtak, és a hercegkisasszony meg a komornája vidáman töltötték az út első óráit. Csakhogy a kisasszonyok sokkal kényelmesebb utazáshoz voltak szokva, mint amit a kísérőik diktáltak, így hamarosan igen elfáradtak. Ráadásul a hercegkisasszony nem is igen sietett, hogy férjhez menjen egy olyan herceghez, akivel még soha életében nem is találkozott. De nem táplált hiú reményeket, hogy valamiképpen el tudná kerülni ezt a házasságot, mert engedelmes és hűséges leány volt, aki tudta, hogy az ereiben csordogáló nemesi vér mire kötelezi. Mégis, az volt a szándéka, hogy a szabadsága utolsó pillanatait kiélvezi, amíg még lehet.

Ezért hát elhatározta, hogy nem sietteti az elkerülhetetlen végzetét, és megkérte a kísérőit, hogy lovagoljanak előre, ő és a komornája pedig hadd haladjanak a saját tempójukban. A kísérők ebbe bele is egyeztek, hiszen alig néhány napnyi járóföldre voltak még csak a hercegkisasszony saját nemesi földjeitől, és a menetben úgysem akart senki megtagadni semmit, amit a hercegkisasszony kívánt.

Különösen meleg volt az idő útközben, és lévén, hogy sokszor megálltak pihenni, a hercegkisasszony és a komornája hamarosan messze lemaradt a csapattól. Késő délután a két leány egy tiszta forráshoz érkezett. Nagyon megörültek a hosszú és unalmas út utáni fürdő lehetőségének, így egyetértettek abban, hogy a forrás tökéletes hely, hogy letáborozzanak éjszakára.

A hölgyek sietve leszálltak a lovukról, megszabadultak poros ruháiktól, és a vízbe futottak. Csodálatos érzés volt lemosni az út porát.

Csakhogy a hercegkisasszony nem volt hozzászokva, hogy egyedül fürödjék, s ügyetlenségében a haját jól összegubancolta. Látva hogy mi történt, a komornája a kisasszonyhoz sietett, hogy a segítségére legyen.

A hűvös víz kellemesen cirógatta fáradt tagjaikat. A komorna gyengéden megmosta a hercegkisasszony haját, s eközben az áramlat finom ringásától újra meg újra összeért a testük, ami egyre inkább kedvére volt mindkettejüknek.

Miután a hercegkisasszony haját megmosták és kiöblítették, ő azonnal nekilátott, hogy viszonozza a szívességet, így most a hercegnő mosta meg a komornája haját. Eközben mindketten bátrabbak lettek, s hagyták, hogy amikor a víz összesodorta őket, a testük összesimuljon, mintha csak véletlenül történne. De valójában egyre jobban felizgatta őket a másik lágy, nőies húsának csodás érintése. Tiszta hajuk ragyogott a késő délutáni napfényben.

De a hercegkisasszony még nem akart elválni elbűvölő komornájától, és így nagyon lassan, mintha csak egy álomban lenne, elkezdte cirógatni őt a szappannal, mintha mosdatná a hölgyét, de valójában csak szerette volna bizalmasabban megérinteni. Elragadta a kíváncsiság, hogy megtudja, milyen érzés egy másik nő érintése, és hogy saját magához képest milyen. De ennél is jobban vágyott arra, hogy kényeztesse őt, és hogy a másik őt kényeztesse.

Nem tartott soká, míg a komornát is hatalmába kerítették ugyanazok a vágyak, mint a hercegkisasszonyt, és ő is elkezdte gyengéden simogatni és felfedezni barátnője testét. Mindketten csodálták a másik női bájainak vonásait.

Apránként egyre jobban megismerték egymást, felfedezve – ahogy csak azok a nők képesek, akik ennek a különleges önimádatnak adják át magukat -, hogy milyen csodálatos olyasvalakit megérinteni, aki ennyire hasonlít önmagukhoz. Ó, milyen édes érzés a szeretője megkeményedő mellbimbója az ujjai között, miközben szeretettel simogatja a telt dombocskát! Milyen izgató végigsimítani a másik testén a kezével és megcirógatni a dereka, a csípője és kerek feneke hajlatait! A szíve alig tudta elviselni, amikor a két lágy comb találkozásánál megbújó kis szőrháromszög mögött kutatva végül felfedezte az apró bimbócskát, amelytől a másik megremegett – éppúgy, ahogy ő reszketett bele ugyanabba az érintésbe. Nem tudta megállni, hogy ne csúsztassa be egy ujját abba a nőies lágyságba, és érezze a meleg, selymes nedvességet odabent.

Szappanhabgyöngyökkel borítva cirógatták egymást mohón, örömmel felfedezve, hogy valóban nagyon hasonlóak.

Nem volt már szükség arra, hogy a mosdatás cseléhez folyamodjanak, ezért a hercegkisasszony és a komornája lemosták a szappanhabot, és a partra gázoltak. Ráérősen megszárítgatták egymást, kuncogtak, és pimaszul évődtek egymással. Úgy döntöttek, hogy csak egy hálóhelyre lesz szükségük éjszakára, és izgatottan munkához láttak. Úgy sürögtek-forogtak, akár két tündér az elvarázsolt erdőben, elragadtatva a meztelenségüktől. Az ágyat végül elrendezték, és a komorna kissé szégyenlősen lefeküdt.

A hercegkisasszony a komornája mellé fészkelte magát, és lágyan szájon csókolta őt. A komorna hevesen viszonozta a csókot, testével a hercegkisasszonyhoz simulva. Úgy ölelkeztek, mint a rég elszakadt szeretők, egyik epekedő csókot nyomták a másik után egymás lágy, rózsás ajkaira. A csókok között kedveskedve suttogtak egymásnak, teljes szívükkel kinyilvánítva a vonzalmukat. Mindkettőjüknek csodálatos érzés volt, amikor mellek érintettek melleket, lábak siklottak sima lábakon, és nedvesen csillogó testnyílások dörzsölődtek mohón egymáshoz. Most már szörnyen izgatottak voltak, és többre vágytak.

A hercegkisasszony úgy fordult, hogy a komornája mellett feküdt, de az arca az ellenkező irányba nézett. Mindkettőjüknek új élmény volt ez, de mindketten, mintha ösztönösen tennék, könnyen megtalálták a megfelelő testhelyzetet. Először várakozó remegéssel megvizsgálták, majd gyengéden szétnyitották és próbaképpen megnyalták a másik érzékeny húsát. Halk nyögések hagyták el az ajkaikat, miközben örömmel kísérleteztek a gyönyörrel, amelyet egymásnak tudtak így nyújtani.

Ahogy a szenvedélyük növekedett, úgy kapaszkodtak egyre hevesebben egymásba, s a csípőjük vadul hullámzott a nagy buzgósággal dolgozó nyelvektől. Az ölelésük oly szilaj volt, hogy távolról inkább tűntek egy testnek, mint kettőnek, és kiáltásaik visszhangoztak az erdőben, miközben a lovaik némán figyelték őket.

Túl hamar vége lett, de a hercegkisasszony és a komornája tovább ölelték egymást, remegve, és szerelmes szavakat suttogva egymásnak. Aztán mindketten elaludtak.

Később a komorna arra riadt fel álmából, hogy egy kemény tárgy lapul alatta az ágynemű között. Az összegyűrt lepedőben körültapogatózva megtalálta a nemesi gyűrűt, ami szeretkezésük közben leesett a hercegkisasszony nyakából. A komorna gyorsan felkapta, és a ruhái közé rejtette. Eközben szörnyű cselszövés kezdett lassan alakot ölteni a fejében.

A komorna tudta, hogy elégedettnek kéne lennie a helyzetével, hiszen társalkodónőként a hercegkisasszonynál kedvesebb úrnőt keresve sem találhatott volna egyetlen birodalomban sem.

A hercegkisasszony sokkal inkább úgy bánt vele, mint egy testvérrel, nem, mint egy szolgálóval. De talán épp ez a jóindulat volt az, ami miatt a komorna elégedetlenkedni kezdett. Bármi volt is az ok, a komorna erősen féltékeny volt $ hercegkisasszonyra, és kapzsi módon vágyott a vagyonára és fenséges rangjára. Mindezek felett irigy is volt, amiért a hercegkisasszony egy herceghez megy feleségül. A komorna számára egy herceg feleségének lenni azt jelentette volna, hogy egyszer s mindenkorra megkapja a szabadságot és a hatalmat, amit annyira kívánt. Hercegnő lenne, és mindene megvolna, amire csak vágyik.

Amint az árulás ötlete megfogant a komorna fejében, többé másra sem tudott gondolni. Még az sem rettentette volna vissza, ha a hercegkisasszony életét kellene fenyegetnie, hogy valóra váltsa az álmát, bár a gondolattól kirázta a hideg. Azonban sokkal jobban szerette a saját becsvágyát, mint a kedves hercegkisasszonyt. Mégis úgy határozott, hogy minden tőle telhetőt megtesz, hogy a hercegkisasszonynak mégse essen bántódása, miközben újra végigvette a cselszövése részleteit, s közben szorosan markolta a nemesi gyűrűt.

A következő napon a komorna persze még nem fedte fel szándékát a hercegkisasszony előtt. Ehelyett nyomorúságosan búslakodott egész délelőtt, miközben folytatták az útjukat.

Déltájban a pár egy újabb forrás mellett haladt el. A hercegkisasszony meglehetősen szomjasan így szólt a komornájához:

Szállj le, kérlek, a lovadról, és hozz nekem egy kis vizet! De a komorna így felelt:
Te is hozhatsz magadnak.
Ez megdöbbentette a hercegkisasszonyt, de túlságosan kedvelte a lányt, hogy szóvá tegye a dolgot, ahogy kellett volna, inkább lecsúszott a lováról, a forráshoz ment és ivott. De a hercegkisasszony lova megjegyzett mindent, ami történt.

Egy kicsit távolabb az úton a hercegkisasszony újra megszomjazott, és a korábbi incidensről elfeledkezve ismét kérte a komornáját:

Szállj le, kérlek, a lovadról, és hozz nekem egy kis vizet!
A komorna ismét visszautasította a hercegkisasszonyt egy goromba válasszal, és a hercegkisasszony kénytelen volt saját magának vizet hozni. De miután ivott és felállt, látta, hogy a komornája is leszáll a lóról.

A komornája pillantását látva a hercegkisasszony ereiben meghűlt a vér. Talán a komorna meg akarja ölni őt? De nem, ehelyett megparancsolta, hogy vesse le a nemesi ruhát, és vegye fel az ő szolgálói ruháját. Ez furcsa kérésnek tűnt, de a hercegkisasszony némán engedelmeskedett, még akkor is, amikor látta, hogy a komornája felveszi az ő királyi ruháját. Aztán a komorna felült Falada hátára, a saját hátasát pedig meghagyta a hercegkisasszonynak. Ő csodálkozott azon, ami történt, de nem szólt semmit, jobbnak látta, ha vár, míg elérik a birodalom biztonságát, mielőtt megkérdőjelezi a komorna bizarr viselkedését. Ami a komornát illeti, ő még halogatta a pillanatot, amikor majd bevégzi a tervét, mert valójában nem lelte örömét az előtte álló feladatban.

Így utaztak egy darabig. A hercegkisasszony túlrémült volt, hogy megszólaljon, a komorna pedig komolyan töprengett a sorsukon. Amikor végül egy útelágazáshoz érkeztek, amely a hercegkisasszony jegyese birodalmának határát jelezte, a komorna tudta, hogy nem késlekedhet tovább. Megállította a hercegkisasszony lovát, és intett neki, hogy szálljon le a nyeregből.

Mielőtt a hercegkisasszony megszólalhatott volna, a komorna gyorsan elővett egy tőrt. A nő szívének szegezve ultimátumot adott: esküdjön, hogy soha nem árulja el az ő valódi kilétét egy léleknek sem, különben megöli. A hercegkisasszony túlrémült volt, hogy válaszoljon, de a komorna megnyomta a tőrt.

-Tudom, hogy nem fogsz megszegni egy nemesi esküt, hát most esküdj, vagy meghalsz!

Mit tehetett a hercegkisasszony? Hogy megmentse az életét, tette, amit a komornája követelt.

Így történt hát, épp ahogy a komorna eltervezte, és amikor a két nő megérkezett a herceg kastélyához, a komornát a hercegkisasszonynak kijáró tisztelettel és nagy örömmel meg ünnepléssel fogadták, a valódi hercegkisasszonyt pedig bezavarták a volt komornája szobájába, és ráparancsoltak, hogy a nemesi ruhákat, melyek valaha az övéi voltak, csomagolja ki. Eközben a komorna parancsot küldött a hercegkisasszony kíséretének, hogy azok nyomban térjenek vissza a régi birodalmukba.

A remekül kivitelezett terv után az ál hercegkisasszony gyorsan hozzáment a gyanútlan herceghez. Az igazi hercegkisasszony nem volt hajlandó áruló komornáját szolgálni, de nemes kisasszony lévén nemigen értett semmihez, így nem talált más munkát, mint hogy a libákat gondozza a palotakertben. Így esett, hogy ezután ő lett a „kis libapásztorlányka”.

A herceg és a mátkája boldogan éltek együtt, míg a kis libapásztorlányka eközben nyomorban és magányosan tengette életét, egyedüli társasága a libák voltak, akiket az udvaron terelgetett.

Egy nap a herceg lovagolni kívánt, és mivel a saját lovát épp patkolni vitték, felült a hercegnő lovára, Faladára.

Falada jó ló volt, így hát könnyű vágtában haladtak, amikor is ahhoz az útelágazáshoz érkeztek, ahol a komorna arra kényszerítette a hercegkisasszonyt, hogy letegye a végzetes esküt, vagy életét veszti. Amikor elhaladtak a hely mellett, Falada ügetésre lassított, és azt motyogta:

Itt ölte volna meg a szolgálólány az igazi hercegnődet, ha nem esküszik meg, hogy titokban tartja a valódi kilétét.
A herceg megdöbbent a kijelentésen, de hallgatott, és hagyta, hogy a ló továbbmenjen ugyanabban az irányban. Kíváncsi volt, mit tudhat még meg. Egy kicsivel tovább mentek, és egy másik helyen a ló ismét lelassított, s így szólt:

Itt kényszerítette a szolgálólány a te igazi hercegnődet, hogy cseréljen vele ruhát.
A herceg ismét csak tartotta a száját, és gyengéden előrenógatta a lovat. Amikor a nagy forráshoz értek, ahol a hölgyek fürödtek, Falada megállt, és azt mondta:

Ez az a hely, ahol a szolgálólány és a te igazi hercegnőd fürödtek és simogatták egymást, amitől a nemesi gyűrűd leesett a hercegkisasszony nyakából a komornája kezébe.
Erre a herceg hirtelen megfordította Faladát, és vágtában lovagolt vissza a kastélyába. Amikor megérkezett, azonnal a feleségéért küldetett. Ez a tett felségárulás volt, aminek büntetése akár halál is lehetett, a herceg azonban túlságosan beleszeretett a feleségébe, akár szolgáló volt az, akár nem. Nem kívánt ártani neki, és töprengve járkált fel-alá, hogy megfelelő büntetést eszeljen ki a tettéért.

Hirtelen lépteket hallott a háta mögül. A nő ártatlanul rámosolygott.

Mit kívánsz, férjuram? – kérdezte.
Azt kívánom, hogy vezesd a színem elé a valódi menyasszonyomat – felelte a herceg csendesen. A váratlan kérésre a nő holtsápadtan megfordult, de a herceg gyengéden megérintette az arcát, és így szólt: – Tedd, ami mondtam!
A végzetétől megrémülve a komorna elsietett, hogy teljesítse a férje kérését. Hamar megtalálta a libapásztorlányt, és elmondta neki a herceg kérését. Az egykori komorna rémült arckifejezését látva az igazi hercegnő mindjárt gondolta, hogy a herceg megtudta a titkukat. A komornája meglepetésére a libapásztorlány megszorította a kezét, és megnyugtatóan így szólt:

Nem hagyom, hogy bajod essék! – Bár igazság szerint nem tudta, hogyan fogja betartani ezt az ígéretet. Valóban nem volt oly erő a földön, amely elég hatalmas ahhoz, hogy megmentsen egy nőt, aki ilyen kárt tesz az övéiben. És nincs olyan erő az égben sem, amely elég hatalmas ehhez.
A komorna elámult egykori úrnője kedvességén. De fájdalom! Nem tudta semmissé tenni, ami megtörtént.

A nők reszketve és egymáshoz bújva járultak a herceg elé a férfi szobájában. A herceg szíve, látva, mennyire rettegnek, megesett rajtuk. De kigondolta a megtorlást a felesége számára, és elhatározta, hogy véghez is viszi.

Azt kívánom megkapni, amitől az ármánykodásod miatt elestem, asszony – jelentette ki. De amint a libapásztorlányra nézett, majdnem meggondolta magát, mivel a leány szépségét egészen elfedte az udvar mocska, és hogy a szegény párának oly hosszú időn át nem volt fedél a feje fölött.
De előbb meg kell fürdenie – döntötte el. A felesége máris csengetni akart a szolgáknak, de a férje megállította. – Te fürdeted meg, ahogyan a forrásnál csináltátok – utasította.
A herceg felesége lassan levetkőztette a libapásztorlánykát. Amikor belenézett a maszatos arcból rátekintő megértő szempárba, elpirult szégyenében. Hirtelen eszébe jutott, milyen kedves volt hozzá mindig a hercegkisasszony. Már rég megbánta, hogy így elbánt vele, még mielőtt a titkukra fény derült volna, de jaj, mennyire szeretett hercegné lenni!

Amikor a libapásztorlányka teljesen meztelen volt, a komorna egy szappanos vízzel teli, hatalmas fürdőkádhoz vezette. A libapásztorlányka a vízbe ereszkedett, miközben a herceg felesége a kád fölé hajolt, hogy megmosdassa.

Könnyebb lesz, ha te is vele fürdesz – szakította félbe a férje. – Nem így csináltátok a forrásnál?
A felesége vonakodva és reszkető ujjakkal szabadult meg a ruháitól, és belépett a kádba. A félelmei ellenére érezte, amint az ismerős bizsergés felbuzog benne. Zavar és élvezet váltotta egymást a szívében. Óvatosan a libapásztorlány elé ült, egy-egy térdét annak csípője mellé húzva, és gondosan mosni kezdte a lány összekuszálódott haját. A megbánás könnyei folytak szép arcán, amikor a libapásztorlány gyengéd szemébe nézett, aki a harag egyetlen nyoma nélkül nézett vissza egykori komornájára. A herceg némán figyelte, ahogy a libapásztorlányka is bátran elkezdi mosni régi komornája haját, ahogy a forrásnál tette azon a régmúlt éjszakán.

Amikor a hajuk tisztán, csillogó tincsekben hullott alá formás testük körül, a nők fogták a szappant, és lassan elkezdték szétkenni a selymes, fehér habot egymás bőrén. A herceg ámultan nézte, ahogy a nők olyan bizalmasan mosdatják egymást, ahogy azt hajdan az erdőben tették. Csak a szappant és a kezüket használták, alaposan megfürdették egymást, nem hagyva érintetlenül a másik egyetlen porcikáját sem. A libapásztorlánykát annyira meghatotta egykori komornája szépsége, hogy a hercegről teljesen megfeledkezve, ajkával a lány száját súrolva gyors csókot adott neki. Jaj, hogy kínlódott a miatt, amit a komornája tett vele, amikor még libapásztorlány volt! De leginkább a szíve tört össze, mert minden szerelmes szót, amit elsuttogott neki aznap éjjel az erdőben, komolyan gondolt.

Komornáját túl sok ellentmondó érzés kínozta, így nem viszonozta a csókot, és hirtelen felállt, majd kilépett a kádból.

A herceg egy puha törülközőt nyújtott oda a feleségének, és intett, hogy törölje meg a libapásztorlány testét. A nő engedelmeskedett, és a libapásztorlány ismét viszonozta a szívességet azzal, hogy ő is megtörülgette a másikat.

A herceg most az ágyához kísérte a két nőt, s nyugalmat erőltetve a hangjára – habár reszketett gerjedelmében -, így szólt:

Hölgyeim, kérem, mutassák meg, hogyan dédelgették egymást a forrás mellett. – A nők szégyenkezve tétováztak. A bőrük, amely rózsaszínűre hevült a fürdőtől, bizsergett és égett a zavar és a várakozás keverékétől.
A herceg mindazonáltal türelmetlenül várta, hogy megtudjon mindent, ami a felesége és a hercegkisasszony között történt. A vonakodásuk olyan volt számára, mintha kínoznák, s ezért odalépett a hölgyekhez, akik olyan csábítóan álltak előtte, és türelmetlenül így szólt:

Mindketten elárultatok. Egyikőtök a hűtlenségével, a másik pedig a csalással. A törvény nevében megbüntethetnélek, ahogy csak kívánom. Úgyhogy mindketten megfizettek nekem, itt és most, vagy a törvény nevében szembesültök a teljes büntetésetekkel. – így beszélt a hölgyekkel, mert nagyon szerette volna látni őket együtt, bármit is jelentett ez valójában. Igazság szerint a herceg már teljesen megbocsátott mindkét nőnek, amikor együtt látta őket a fürdőben.
A nők zavartan felmásztak az ágyra, és elhelyezkedtek egymás mellett, ahogyan korábban is tették, fejükkel a másik csípője magasságában, egymáshoz képest az ellenkező irányba nézve. A herceg elkerekedett szemmel, némán figyelte, ahogy a nők próbálják leküzdeni a szégyenérzetüket. Még egy szemhunyásra sem akarta szem elől téveszteni őket, miközben kísérletképp megérintették egymás lágy szemérmét, gyengéden szétnyitva és tökéletesen felfedve azt a férfi pillantásának, majd a nyelvükkel megtapintva az érzékeny, sajgó húst. A férfi lassan járkált fel-alá az ágy mellett, először az egyik oldalon, aztán a másikon, miközben figyelte, kétségbeesetten vágyva rá, hogy minden lehetséges szögből tanúja legyen a jelenésnek. Megbabonázta a libapásztorlányka kicsi, rózsaszín nyelve, amint a felesége legtitkosabb testtáján munkálkodik, azon a helyen, ahová úgy hitte, egyedül ő bejáratos. Ugyanígy elbűvölte a felesége látványa, ahogy ugyanazt a szabad szellemű rituálét végzi a saját édes ajkaival és nyelvével, s nem tudott ellenállni a kísértésnek, hogy megcsókolja a nőt és érezze a bizonyítékát annak, amit ott látott.

A libapásztorlány olyan boldog volt, hogy ismét a karjaiban tarthatja a komornáját, hogy észre sem vette a herceget. Merészen cirógatta a lányt az ajkaival és a nyelvével, örömét lelve minden egyes borzongásában és remegésében, amellyel a szeretője teste válaszolt az érintésére.

És végül a komorna, aki aznap oly sok ellentmondó érzelmet tapasztalt meg, kezdett felszabadulni. Minden olyan nyomasztó volt: kezdve a szégyennel, amit azért érzett, hogy a tette napvilágra került, utána a rettegés a következményektől, amelyeket elszenvedhet, végül a döbbent megkönnyebbülés, hallva a férje kijelentését, hogy a büntetése nem jut messzebb e szoba falainál. Százszor kedvesebben bántak vele, mint azt megérdemelte volna, és épp azt rótták rá büntetésül, amiről az elmúlt hónapokban oly gyakran álmodozott, mert ugyan szerelmes lett a férjébe, de nem volt képes teljesen kiverni a fejéből az úrnője bájait, vagy, hogy milyen tökéletes volt a szeretkezésük.

Beletelt néhány percbe, míg teste ellazult az aznapi rengeteg aggodalom és történés után, de végül elkezdett elveszni a hercegkisasszony lágyságában. A két nő hamarosan olyannyira egymásba feledkezett, mint ahogy azon az éjszakán a forrásnál.

A herceg képtelen volt még egy pillanattal tovább elviselni, hogy csupán néző legyen. Gyengéden félretolta a feleségét a szeretőjétől, és a libapásztorlány lábai közé térdelt. A felesége arcára nézett.

Érintsd meg!
Az asszony odanyúlt, és az ujjaival bizonytalanul megérintette a lányt. A herceg figyelte, ahogy a nő ujjai a libapásztorlánykával játszanak, aztán gyengéd nyomást gyakorolt a nő kezére, hogy bizalmasabban csinálja. Eközben előrehajolt, hogy szájon csókolja a feleségét. Miközben a szájuk még összeért, azt suttogta:

Mondd el, milyen érzés!
A nő megremegett a benne morajló miriádnyi legyőzhetetlen érzelem alatt. A szája öntudatlanul felelt a férfi kérdésére:

Lágy és nedves – mondta, majd egy kis szünet után hozzátette: – Meleg.
A férfi elhúzódott a feleségétől, hogy szembeforduljon a libapásztorlánnyal, de a pillantása nem eresztette az asszonya tekintetét. A libapásztorlányka érdeklődéssel figyelte mindkettőjüket, szélesre tárva combjait, s halkan felnyögött. A férfi így szólt:

Nyisd meg őt nekem!
A komorna egy pillanatnyi féltékenységet érzett, de a következő pillanatban azt gondolta: Milyen jogon vagyok féltékeny, amikor én már megkaptam ezt, és többet is a hercegkisasszonytól? Ráadásul hogyan lehetnék féltékeny valakire, akit szeretek? Mert rájött, hogy még mindig szereti a hercegkisasszonyt, és némán megfogadta, hogy soha többé nem fogja elárulni őt.

A komorna további késlekedés nélkül előkészítette a hercegkisasszonyt a férje behatolására. Remegett a benne kavargó rengeteg érzés hatása alatt, és végül felfigyelt a saját lüktető vágyára, miközben nézte, ahogy a herceg a magáévá teszi a libapásztorlánykát.

A libapásztorlány felnyögött, amikor magába fogadta a gyönyört, amellyel a herceg olyan sokszor ajándékozta meg a feleségét. A herceg figyelte a felesége arcát, ahogy a nő őt nézte, és ez fokozta a gyönyörét.

A komorna nem tudta levenni a szemét a jelenetről. Amikor a libapásztorlány kipirult arcát nézte, tökéletesen megértette a kéjt, amit érzett. És végül megértette azt is, hogy mennyire szenvedhetett a lány őmiatta.

Anélkül, hogy tudta volna, mit tesz, a komorna kinyújtotta a kezét, és megsimogatta a libapásztorlány arcát, végigfuttatva ujjait a száján. A keze lassan lefelé indult, az állkapcsa vonalát követve, és még lejjebb, hogy megcirógassa lágy keblét.

A libapásztorlány bosszúsan felnyögött, amikor elragadta a növekvő gyönyör sürgetése. A komorna hirtelen segíteni akart az úrnőjének. Lassan lejjebb és még lejjebb vándorolt a keze, míg elérte azt a titkos helyet, amit oly jól ismert, ahol gyengéden körözni kezdett az ujjaival, körbe-körbe, gyorsabban és gyorsabban.

A libapásztorlányka hangosabban nyögdécselt, lihegett. A herceg eközben folyamatosan ki-be járt a testében, miközben elragadtatva bámulta a feleségét. A nő mosolyogva tovább masszírozta a kicsi, duzzadt dombocskát, körbe-körbe tekergetve, gyengéden de határozottan. Már közel volt.

A komorna lehajolt, hogy megcsókolja úrnője lázas ajkait. A libapásztorlányka nyöszörgött és sóhajtozott. És a herceg még mindig munkálkodott benne. A felesége ujjai pedig még mindig köröztek.

A libapásztorlányka szeme hirtelen kitágult és a teste erősen megremegett, miközben felkiáltott. Érzelmei viharában magához ölelte a komornáját, és csókolgatta.

De a herceg ügye még mindig függőben volt. A komorna felnézett a férjére.

Feküdj le, asszony! – követelte a férfi.
A nő beleborzongott a vágyakozásba, de hirtelen könnyekben tört ki.

A libapásztorlány azonnal a segítségére sietett és szorosan megölelte, de a herceg gyengéden elhúzta tőle az asszonyát.

A karjaiba vette, s gyengéden és szeretettel belé hatolt, a libapásztorlányka pedig érdeklődéssel figyelte őket. A herceg megcsókolta a felesége nedves orcáit, és megpróbálta megnyugtatni:

Te vagy a törvényes feleségem, mert te akartál valóban hozzám jönni feleségül. – Tudta, hogy a libapásztorlányka nem tette volna boldoggá, és amúgy sem lett volna mit megváltoztatni, hiszen szerelmes volt a komornába.
Ezt a kijelentést hallva a felesége szíve hálával telt el. A libapásztorlányra nézett, miközben a férje gyengéden szeretkezett vele. A libapásztorlányka közelebb bújt hozzá, és gyengéden szájon csókolta.

A komorna lassan a libapásztorlány köré fonta a karjait, közelebb húzva őt, hogy a mellük szorosan összesimult. Vibráló érzések csaptak át rajta, miközben így megosztotta magát két szeretője között.

Deréktól felfelé a libapásztorlányhoz simult, aki kis kedvességeket suttogott a csókok között, és évődőn morzsolgatta a mellbimbóit.

De deréktól lefelé a komornának egy sokkal viharosabb ölelésben volt része a herceggel, a férjével. Rákulcsolta a lábait, miközben a férfi újra és újra belé döfte magát, a szeme éhesen tapadt a két nőre, akik elbűvölően simultak egymáshoz. A libapásztorlányka pedig ismét viszonozta a barátnője kedvességét: óvatosan odanyúlt, ahol ő és a férje összekapcsolódtak, és ügyesen cirógatni kezdte őt éppen a felett a nyílás felett. A komorna kétségbeesetten kapaszkodott egyszerre a libapásztorlányba és a férjébe, miközben gyönyörében sikoltozott.

A herceg most egyedül magának akarta a feleségét, és a libapásztorlánykát gyengéden félretolva lehajolt, hogy az asszony szájára tapassza az ajkait, eközben szétnyomva a nő lábait. Ettől a mozdulattól a nő teste szélesebbre tárult, hogy jobban befogadja őt, és végül átadhatta magát a saját vágyának. A libapásztorlányka figyelmesen nézte, ahogy a herceg eléri a feleségével a beteljesülést.

És később, amikor ők hárman csendesen feküdtek, az egykori komorna a valódi hercegkisasszony felé nyújtotta a kezét. Hirtelen nagyon szerette volna valamiképpen jóvátenni mindazt, amit úrnője elszenvedett. Soha többé nem fog ártani egy másik nőnek, csak hogy elérje a saját célját!

A kastélyba kell költöznöd, és úgy élned, mint egy hercegkisasszony – kérlelte. – Én leszek a komornád, és éjjel-nappal dolgozom majd, hogy minden rendben legyen!
A férje felemelte a fejét az ágyról, hogy tiltakozzon a javaslat ellen, de a libapásztorlányka félbeszakította:

Ha tényleg azt kívánod, hogy ebben a kastélyban éljek, a legboldogabban elfogadom, de nem hiszem, hogy helyénvaló egy hercegnének, hogy a komornám legyen.
De mindannyian tudjuk, hogy valójában nem vagyok hercegné – mondta a bűnbánó komorna.
De az vagy – ellenkezett az egykori libapásztorlány.
Tényleg az vagy! – szólt a herceg is. – Mindenesetre remélem, hogy a velem kötött házasságod magasabb rangra emelt, mint egy egyszerű komorna! – Mindkét hercegnő felnevetett.
A herceg lepihent, eközben a hercegnők kedvességeket suttogtak egymásnak, és izgatottan terveket szőttek a jövőre – a közös jövőjükre, együtt. És egyikük sem beszélt meg a herceggel egyetlen dolgot sem.

De furcsa módon a herceg nem bánta. Valójában attól a naptól kezdve soha egyetlen panasz sem hagyta el az ajkát a felesége döntéseivel kapcsolatban!